2019. december havi bejegyzések

Tervezd meg a szekrényedet!

szekrenyneked.hu

szekrenyneked.hu

Bár még csak július van azok a szülők, akiknek szeptemberben első osztályos lesz, gyermekük bizony már nézegetik a gyermekbútor kínálatot és számolgatják azt, hogyan is fog beleférni a családi költségvetésbe az, hogy a gyerekszobából komoly iskolás szobát varázsoljanak. Szerencsére mi már túl vagyunk ezen, így hátradőlve várhatjuk a becsengetés hangját. Azoknak azonban, akik még előtte állnak szeretnék néhány jó tanáccsal szolgálni. A legfontosabb a szakemberek szerint a megfelelő íróasztal beszerzése. Én nem értek egyet ezzel teljesen, de ettől függetlenül természetesen a mi gyerekünk szobájában is áll egy íróasztal, melyen szerintem sohasem írt egy ceruzavonást sem és nem olvasott el egy betűt sem mellette. Ebben persze mi is hibásak lehetünk, mert hétvégén egyszerűbb volt a konyhaasztal mellé leültetni a gyereket. Szerintem az asztalnál fontosabb gyerekbútor a szekrény, melybe jól átláthatóan lehet berakni a ruhákat. Ez talán nem tűnik az első napokban fontosnak, de az év során biztosan eljön majd az az időszak, amikor nem lesz jó bármelyik nadrág vagy póló. Látogassa meg ön is a www.szekrenyneked.hu webáruházat!