Ponyva ideiglenes védelem az esőzés ellen

Sikerült végre felépítenem egy kis szerszámtárolót a kertem végébe néhány kerítéselemből és a szomszéd építkezésén maradt lécből, cserépből. Feleségem persze rögtön a hiányosságokat látta meg rajta, ami bevallom tényleg megvolt, hiszen az oldalán eléggé hézagos volt a betakarás, vagyis az első eső vagy hó tele fogja hordani nedvességgel, amit a körbekerítés miatt már nem lesz annyira egyszerű kitakarítani a házikó belsejéből. Első pillanatban, annak ellenére, hogy neki adtam igazat kiborultam kicsit, hiszen a lehetőségeim ehhez voltak adottak, majd leülve és megnyugodva kicsit eszembe jutott, hogy mivel erősíthetném meg a falakat. Nem régiben rendeltem a Szerszámorigo webáruházból egy ponyvát, mely most nagyon jó szolgálatot nyújthat. Eredetileg is hasonló sorsot szántam neki, bár akkor arról volt szó, hogy tégla pala lesz a kalyibának és a ponyva a tetőt fogja helyettesíteni legalább ideiglenesen. Persze a terv elvetésre került, amit egyáltalán nem bánok, mert így sokkal jobban tetszik nekem a szerszám tároló.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!