Szabadalom és védjegy velünk

szabadalom-logoVannak fogalmak, melyek csak akkor válnak valóban érthetővé, ha az ember közelebbi kapcsolatba kerül velük. Nekem a szabadalom fogalma volt az egyik. Persze már munkába állásom előtt is hallottam a szót, de igazán nem tudtam semmit köré tenni, nem értettem a lényegét. Kolléganőmnek köszönhetem, hogy mára tisztán látok ezzel kapcsolatban is, hiszen ő volt az aki bevezetett az általam már lassan öt éve végzett munka szépségeibe és nehézségeibe is. Tőle tanultam meg, hogy a szabadalom a találmányok jogi oltalmát biztosítja azáltal, hogy a versenytársakhoz viszonyítva sokkal előnyösebb helyzetet teremt meg a szabadalom tulajdonosa számára a termékek és technológiák piacán. A szabadalom bejegyzése után a tulajdonosnak ugyanis kizárólagos joga lesz a találmány szerinti megoldás hasznosítására. Nem árt azonban szem előtt tartani azt, hogy nem tarthatja meg találmányát élete végéig önmagának, hiszen a szabadalmi oltalom időtartama és területi érvényessége nem korlátlan, a bejelentéstől legfeljebb 20 évig érvényes.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!