zsebbélyegző online címkével jelölt bejegyzések

Zsebbélyegző mindennapos utazásunkhoz

Képernyőfotó 2014-09-03 - 12.55.11

zsebbélyegző

Nem régen kezdtem el dolgozni egy papír-írószer boltban, ahol bélyegzőkészítéssel is foglalkozunk. Már az első néhány nap után úgy éreztem, hogy fel vagyok készülve minden kérdés megválaszolására, de az élet, ahogyan lenni szokott bebizonyította, hogy nem tudok még nagyon sok mindent és nem tudok a kérdések nagy részére helyes választ adni. A múlt hétvégén ugyanis bejött a boltba egy öltönyös úr és azt kérdezte, foglalkozunk-e még utazóbélyegzővel. Gyorsan végigpergettem a fejemben a bélyegzők fajtáit, de ezt a típust nem találtam. Mivel nem szerettem volna elárulni tudatlanságomat a keresés közben elkezdtem beszélgetni vele. Ekkor derült ki, hogy neki tulajdonképpen zsebbélyegzőre van szüksége, hogy a következő hét közepén lévő külföldi megbeszéléseire ne kelljen az irodájából elvinnie a céges bélyegzőt. Ekkor felderült az arcom, hiszen zsebbélyegzőt több formában is készítünk akár rövid határidővel is. Felvettem háta szükséges adatokat és biztosítottam róla, hogy legkésőbb a következő hét elejére elkészül a kért bélyegzője.